A zenéről

{Nekem azt mondták mikor kicsi voltam, hogy a zene az, ami összehozza az embereket. Közös platformot teremt az eltérő véleményű, és neveltetésű emberek számára. Hidat teremtet a különböző felfogások között. A zene kapcsán megindulhat a beszélgetés két teljesen eltérő ember között is, és átbillenti azt a kezdeti nehézségeken. Új barátokra tehet szert az ember a zene kapcsán, és olyan emberekkel is baráti kapcsolatba kerülhet, akikkel egyébként szóba sem állna. Ezzel nincs is bajom. De. Azzal, hogy valamilyen zenei stílust szeretsz, vagy annak valamelyik zenekarát, akaratlanul is besoroltatod magad annak a stílusnak a rajongótáborába. És én nem akarok egy rajongótábornak sem a tagja lenni. Utálom ha az emberek besorolnak valahova a zenei izlésem alapján, vagy a zenekarok alapján, amiket szeretek. Ezért imádom az olyan zenéket, amiket csak nagyon-nagyon-nagyon kevesen ismernek vagy kedvelnek. Mert ha egy zenekart sokan (10-nél) többen ismernek a környezetemben, akkor aközött a 10 ember között biztos van olyan, akit nem szeretek, és fasznak tartok. És ilyenkor úgy érzem, hogy az a fasz ember a közös zenei ízlés alapján akar kommunikálni velem, de én nem szándékozom vele beszélni, mert egy fallosz. Ekkor azt érzem, hogy az a fallikus ember meggyalázta a zenekaromat. Ezért hallgatok olyan zenét, amit senki nem ismer vagy szeret általában. Egy pozőr vagyok. Én saját magamat a zenén keresztül definiálom többnyire, és a többi embert is. Szóval ha olyan zenét hallgatsz, mit nagyon utállok, mert szarnak tartom, értéktelennek, akkor téged is annak tartalak. A zene meghatározza az egyént.}