FYI

{Csak azért írom ezt, mert YouTube-os link túl széles, és ezért lejjebb kell kerülnie.

Hogy legyen valami tartalom is, a Nógrádi Ropogósnak új a csomagolása. Próbáljátok ki ti is! Az íz szerintem kicsit romlott, szóval a Tesco márkájú ropi az első. (Nem a Tesco gazdaságos, mert az csak a 3. íz szempontjából)}

Kedvenc klippem

{Megtaláltam a kedvenc klippemet. Ez itten az:

Egyszerűen tökéletes. Ahogy a srác (aki tudja a nevét az szóljon, semmit nem találtam róla) dobol, azzal az átéléssel, az valami hihetetlen számomra. Az élete múlna rajta, úgy. A szenvedés, a kín, az áldozatok. És minden pergőre célkeresztet!

Ehhez még hozzátartozik, hogy igazából én a dobosokat szeretem nézni játék közben a leginkább, amellett, hogy nem az a kedvenc hangszerem. Egyszerűen ahogy üti a dobokat, a cineket, a düh, az fantasztikus. Szerintem végtelen ideig el tudnám nézni, ahogy valamelyik kedvelt zenekarom dobosa zenél. Ezért szeretem az olyan videoklipeket, ahol mutatják a dobos játékát.

Ja és az Arctic Monkeys is kurvajó.}

Bringám

Lemmy

{Az ehavi Metal Hammer-ben van intejú Lemmy-vel, a Motörhead énekesével. Na ilyen egy igazi tökös csávó. Itt van az interjú, amit Mike W. csinált vele. A Metal Hammer ettől függetlenül továbbra is rossz.}

-Igaz, hogy az édesapád komoly tisztséget töltött be az anglikán egyházban?
-Valóban vikárius volt, de lelécelt tőlünk, amikor még három hónapos voltam. Szemétláda volt, abszolút nem hiányzott az életemből. Bár 25 évesen koromban egyszer találkoztam azzal a mocsokkal. Egy vikárius, aki otthagyja a feleségét és a pár hónapos csecsemőjét... Ezek után kell-e még valamit mondanom a vallás, az egyház kapcsán? De szívesen mondok. Később mamám összejött egy fickóval, aki el akarta venni feleségül. A fickó római katalikus volt, komoly hívő, így aztán írt egy levelet a Pápának a feloldozását kérve, hogy elvehessen egy elvált nőt. Mi volt a Vatikán válasza? Csakis akkor veheti el a mamámat, ha kijelenti rólam, hogy házasságon kívül született gyermek vagyok. Ez az egyház. Köcsögök majomkodása... Úgyhogy a mostohaapám csak annyit írt ezután a Pápának, hogy a seggét közösítsék ki, haha! És meg is tették vele, tényleg kiközösítették.
-Ezek után nem is csoda, hogy rögtön az első bandáddal, a The Rocking Vicars-szal igyekeztél gúnyt űzni az egyházból...
-Adta magát a dolog, nem igaz? De csak egy rövid villanás az életemben, még a '60-as években. Elég magamnak való, gátlásos gyerek voltam, és egyedül azért kezdtem el gitározni, mert láttam, hogy így lehet a legkönyebben összejönni a csajokkal. Persze, a zene is érdekelt, de a csajok még jobban. De akkor még fogalmam sem volt, hogy ebből meg is lehet élni. Úgy 14-15 lehettem, amikor gitározni kezdtem.
-Aztán roadie is voltál egy ideig, méghozzá Jimi Hendrix mellett. Ez hogy jött össze?
-Walesből előbb Manchesterbe mentem, majd leköltöztem Londonba, és ott kellett valami meló. Kerestem a helyem, ez meg egy jó kis állás volt. Akkoriban máshogy mentek a dolgok, mindössze ketten voltunk roadie-k Hendrixék mellett, mindent mi csináltunk. Cipelés, szerelés, hozd el ezt, vidd el azt, de nagyon élveztem az egészet. Nem kellett hozzá sok tudomány, csak egy kis józan paraszti ész, meg talpraesettség. És ott voltak a bulik, ugyebár. Csajok, piahegyek, sav... És Hendrix is, ráadásnak. Akkoriban mindenki trippezett, legalábbis ezekben a körökben. Úgyhogy nem is nagyon emlékszem a dolgokra, csak arra, hogy óriási volt! Nehéz a részletekre figyelni, amikor sárkányok bújnak elő körülötted a falakból, ha-ha!
-Hogyan lehetett túlélni azt az időszakot?
-Mindössze két végzetes hibát nem követtem el életem során. Az egyik hiba, amit sikerült elkerülnöm, a nősülés volt. A másik hiba meg a heroin. Egyébként 19-20 éves lehettem, amikor először találkoztam a drogokkal, addig még inni sem nagyon ittam. Úgyhogy nem voltam már éretlen kis pöcs. Tudtam, mit miért csinálok, persze csak nagyjából. Az évek során aztán sikerült pontosan belőnöm, hogy meddig mehetek el. Ez egy komoly művészet, amelynek egyik mestere vagyok, azt hiszem. Különben aligha értem volna meg a harmincat, nemhogy a hatvanat.
-Igaz vagy csak urbánus legenda az a híres sztori, hogy egy orvos szigorúan megtiltotta, hogy vérátömlesztést kapj, mert a tiszta vér kikészített volna?
-Majdnem. Valamelyik menedzserem egyszer kitalálta, hogy friss vérre lenne szükségem, az kicsit helyreállítana. A doki, miután mintát vett tőlem, figyelmeztetett, nehogy bárkinek vért adjak, mert ami bennem folyik, az bárkit megölne, ha-ha!
-Le tudnál jönni a piáról, ha kellene?
-Miért kellene? Ha eddig kibírtam így... Különben is, ha leállsz a piával, egyből jön a másnaposság. Én ezt az érzést már rég nem ismerem, mert mindig iszom...
-Életed következő komoly állomása a Hawkwind volt, a legendás pszichedelikus rockcsapat. Hozzájuk hogyan keveredtél?
-Volt egy őrült billentyűs arc, akivel egy időben együtt laktam Londoban, rengeteget csajoztunk, buliztunk együtt. Aztán a srácnak elfogyott a pénze, visszament Hawkwindbe, viszont hogy ne unatkozzon, engem is vitt magával. Amikor először láttam őket, egy órán át ugyanazt a témát sikálták, és nehéz volt eldönteni, hogy ők vannak-e jobban beállva, vagy a közönség. Nézni nem nagyon bírtam őket, gondoltam, a színpadon csak jobb lehet! Állandóan váltakozott a felállás, így minden buli egészen más volt. Attöl függött a zene, hogy épp ki jött el , és ki mennyire volt betépve. Amikor odakerültem, még gitáros voltam, de mivel a bőgős nem jött el egy bulira, a cucca viszont ott volt a buszban, így bőgőzni kezdtem...
-Jól érezted magad a Hawkwindben?
-Hamar átláttam a dolgokat. Igazából az is csak egy rock'n'roll csapat volt. Egy idő után hárman alkottuk a banda magját: Dave Brock gitáros/énekes, Simon King dobos, és jómagam. És hozzáteszem, nem is voltunk rosszak. Nem is hagytam volna ott őket soha, ha ki nem rúgnak. Négy évet töltöttem velük, de a vége felé már nagyon érződött, hogy ki akarnak tenni. Csak azt nem tudtam, mikor és hogyan fog ez bekövetkezni.
-Miért akartak kitenni?
-Több ok miatt is. Volt egyfajta féltékenység a dologban, hiszen a banda egyetlen igazi nagy sikerszámát, az 1972-es Silver Machine-t én énekeltem. Hihetetlen volt, hogy a listákra kerültünk, és a régieknek fájt, hogy épp velem. Az egók összecsaptak. Egy évvel a kirúgásom után Dave Brock-ot is kirakták. A saját bandájából, ha-ha! De az is gond volt szerintük, hogy amíg ők belassulva utaztak, én speedeztem, és így nehezen tudtunk kommunikálni. Aztán az egyik turnén a kanadai határon megfogtak amfetamin-szulfáttal. Azt hitték, hogy kokaint találtak, de nem. Óvadék ellenében szabadon is engedtek, de mire Toronto-ba értem, a csapat úgy döntött, hogy lejárt az időm. Ironikus dolog volt drogok miatt kikerülni a Hawkwindből, a bolygó legelszálltabb bandájából! Ennek alapján mindenkit kirúghattak volna... Annyira feldühítettek, hogy hazarepültem, és szép sorjában megdugtam a csajaikat. A bányarémeket persze nem... De jót tettek velem, mert így legalább egy saját bandát hozhattam össze.
-Mesélj a Motörhead megalakításáról!
-Eredetileg Bastardnak akartam hívni a zenekart, de aztán felmerült ez a Motörhead név, és mivel a Hawkwindben énekeltem egy nótát ilyen címmel, valamint a drog-szlengben a speedezőkre is használják ezt a kifejezést, ez valahogy még találóbbnak tűnt. Az első gitárost, Larry Wallis-t még a Pink Fairies-ből ismertem, a dobos pedig Lucas Fox volt. De az ő helyét nagyon hamar átvette Philthy Animal, egy dilis focihuligán, akivel drogbeszerző körútjaim egyikén jöttem össze. Akkor épp nem is dobolt, de azért bevettük. Aztán felnyomtuk az On Parole lemezt, de a kiadó nem akarta megjelentetni. Nem is adták ki, csak évekkel később, amikor a Bomber albumonkkal felkerültünk a listákra. Keresgéltünk ritmusgitárost is, és Philthy valami hajófestős meló közben összejött Fast Eddie Clarke-kal, akit lehívott az egyik próbára. Aznap Larry később érkezett, és kibaszottul nem tetszett neki, hogy egy másik gitárossal próbáltunk. Egy ideig nem is találkoztunk Eddie-vel, de aztán Larrynek elege lett, kiszállt, és akkor meglátogattam Eddie-t egy töltényövvel meg egy bőrdzsekivel. Így született meg a régi felállás.
-Sok interjúban elmondtad már, hogy a Motörhead mai felállását - amely már több mint 10 éve dolgozik együtt - legalább olyan jónak tartod, ha nem jobbnak, mint a sokak által klasszikusnak tartott régi triót. De amikor elkezdtetek próbálni Philthy-vel és Eddie-vel érezted, hogy ebből valami különleges jöhet létre?
-Abszolút. Az első perctől fogva nagyon jól tudtunk működni. Király banda voltunk, de tényleg. A Hawkwindben mindössze három dalt írtam, tehát ezen a téren rutint kellett szereznem, de a zenekar egyből működött. Az első kislemezt a Louie Louie feldolgozással persze így is csak szívességből adta ki a Bronze. A kiadó főnöke ismerte az ügynökünket, és mivel az turnéztatni akart minket, kisírta, hogy lehessen egy kislemezünk a turné mellé. A Bronze-nál utálták a kislemezt, de amikor felkerültünk vele a listára, egyből megkedvelték. Meg a bandát is. Jó sok pénzt le is vettek rólunk menetközben. Szemét piócák...
-Azt is olvastam valahol, hogy ekkortájt tanítgattad basszusgítározni Sid Vicioust...
-Van itt némi túlzás. Tanítani csak azt lehet, akiben legalább a tehetség pici morzsája megvan. Benne nem volt meg... Pár napig átjárt hozzám, de a végén elegem lett, és azt mondtam neki: "Sid, lásd be, hogy képtelen vagy bőgőzni". Erre lelépett, majd úgy egy hónappal később azzal hívott fel, hogy beszállt a Sex Pistolsba. Roadie-nak? - kérdeztem. Nem, én vagyok a basszusgitárosuk. De hát te nem is tudsz zenélni. Ez igaz, de akkor is beszálltam. Sid egyszerűen nem vett tudomást a tényekről, ha-ha!
-Beszéljünk egy kicsit a máról is. Igaz, hogy több csajjal élsz együtt?
-Egy ideig három csaj lakott velem, de most már csak ketten vannak, az egyikük lelépett valami fickóval. Ha az ember nem hajlandó elkötelezni magát, egy idő után fogják a bőründüket, nem igaz? Én viszont nem vagyok még olyan hülye, hogy lekössem magam. Ráérek... Amíg van Viagra, nincs miért aggódnom!
-Bírnak amúgy a csajok?
-Nem szoktak odajönni hozzám ezzel. Régebben jobban bírtak, az biztos, most már inkább tartanak tőlem. Pedig olyan jóképű vagyok! Sokan megkérdezik, nem zavar-e, ha csak a nevem, az ismertségem miatt jönnek velem a csajok. Soha nem zavart. Egyetlen pillanatra sem. Mindig is egy kis kurva voltam, bárki elvihetett. És még csak fizetniük sem kellett nekem!
-Voltál már szerelmes?
-Persze. De annál nincs nyomorúságosabb dolog a világon. Totál idiótává teszi még a legjobb arcokat is. És nem tudsz ellene mit tenni, védtelenné válsz, lebilincsel, megbénít. Aztán persze lelépnek a csajok. Nagyszerű koncepció...
-Van benned azért romantika is?
-Persze. Imádom a romantikát, csak éppen a szerelem múlandó. Kizárt, hogy egy életen át lobogjon az ember. Ilyen nincs. Ezért is pártolom a poligámiát.
-Hol szoktál ismerkedni?
-Ahol épp vagyok. Többnyire bárokban. Aránylag könnyen megy, és szerencsére nem az öreg tyúkok buknak rám. Odahajolok, belenézek a csaj szemébe, és ha visszanéz úgy, ahogy ilyenkor kell, már nyert ügyem van. Ha meg nem, akkor keresek másik csirkét.
-Zenekari dolgok: egy jó évtizede tökéletesen működik a mostani felállás. Könnyebb úgy dolgozni, hogy tudod, simán megbíhatsz a társaidban, azaz számíthatsz rájuk?
-Én a korábbi társakban is megbíztam, egyedül Brian (Brian Robertson gitáros, ex-Thin Lizzy) volt kivétel. Fast Eddie is megbízható volt, hiszem megbízhatóan minden hónapban legalább egyszer bejelentette, hogy kilép, és aztán megbízhatóan mindig maradt, ha-ha! Az utolsó alkalomig... De Phil Cambell is sokáig ilyen volt. Havonta ő is le akart lécelni. Würzel is megbízható volt, leszámítva az utolsó időszakot. Tőle nem túl baráti viszonyban váltam meg, úgyhogy ma sem beszélünk, ha netán lenéz valamelyik londoni bulinkra. De az tök igaz, hogy Mikkey-ben és Philben maximálisan megbízhatok. Akár nélkülem is le tudnának nyomni egy Motörhead bulit...
-Philty Animal Taylor mivel foglalkozik mostanság?
-Los Angelesben él, és fogalmam sincs, mit csinál. De jól csinálhatja, mert egy Firebirddel furikázik. Elég jól kijövünk, ha összefutunk valahol. Több kellemes közös élményünk volt, mint kellemetlen.
-Szinte megállás nélkül turnéztok, nyárra is be vagytok táblázva, őszre is. Hogy lehet ezt bírni?
-Egy rockbanda mi mást csináljon? Amíg ki tudunk kászálódni a tolókocsiból, felmegyünk a színpadra. Muszáj megmutatnunk a fiatal pöcsöknek, hogy is csinálják a vén faszok, különben sosem tanulják meg.
-Most újra rockkorszakot élünk, még akkor is, ha épp garázsrocknak hívják a trendi vonalat. Szerinted meddig tart ez a mostani hullám?
-Trendek jönnek és mennek, de a rock'n'roll mindent túl fog élni. A heavy metal is. Aki a világ végén egy kibaszott gyárban húzza az igát egész héten, az leszarja a listákat, a trendi bandákat, olyan zenét akar hallani a hétvégén, ami a golyóinál fogva csapkodja a falhoz. A kemény csávók kemény zenét akarnak, ez ilyen egyszerű. Ilyen csávókból áll a közönségünk, én meg imádom ezt a közönséget.
-A legutóbbi lemezetek, az Inferno, biztosan bejött a kemény csávóknak, mert jó tökös lett.
-Tényleg az volt. A Hammered is jó anyag volt, de az Inferno még tökösebb. Az a fajta anyag, amelyik helyből öl.
-Hogy került Steve Vai gitárhős két nótába is?
-Pár éve amolyan laza köszönőviszonyban vagyunk, és épp beleütköztem, ahogy tartottam befelé a Rainbow bárba Los Angelesben. Volt egy kis duma, mondtam, hogy új anyagon dolgozunk, és ha van kedve, jöjjön, játszon rajta valamit. Ő meg volt olyan hülye és odaadta a telefonszámát, ha-ha!
-Az új csapatok közül van olyan, amelyikre felfigyeltél?
-Mindig akad egy-kettő, csak a neveket jegyzem meg nehezen. A torontoi Kill Cheerleader nagyon tetszett, aztán a brit Viking Skull is, meg New Yorkból a Sex Slaves. Ezekre biztosan emlékszem. És röhögni fogsz, de az Evanescence lemeze is fantasztikus anyag, rengeteget hallgattam egy időben. Kár, hogy élőben pisigyengék.
-December végén múltál 60, és ehhez azívből gratulálok. De meddig lehet bírni ezt a tempót?
-Amíg nem jön valami szörnyűséges trópusi nyavalya és fel nem dobom a talpam. Amíg jó a zenénk, és amíg a testünk hajlandó engedelmeskedni.
-Milyen érzés volt a 60. szülinapot ünnepelni?
-Olyan, mint az 50-et, csak tízzel több. De ezen nincs mit ünnepelni, nincs mire büszkének lenni. Igyekszem nem is foglalkozni a dologgal, Az 50. szülinap mondjuk király volt, akkor nyomták 45 percen át a Metallicáék a nótáinkat The Lemmys néven. Úgy néztek ki, mint én, csak parókában, bajusszal, rossz helyre rajzolt áltetkókkal, ha-ha! Azt sosem fogom elfelejteni.
-Van még zenével kapcsolatos vágyálmod?
-Az amerikai Top 100-as listába jó lenne még bejutni valamelyik lemezzel. Nem mintha számítana, de mégis... A szólólemezemet is jó lenne befejezni. Örülnék, ha sikerülne rávenni Jeff Beck-et, hogyvégre jöjjön le a stúdióba és nyomjon fel valalmit. Vele még szívesen dolgoznék együtt.
-Új Motörhead album?
-Idén lesz az is. Úgy néz ki, ősszel jön majd ki. Október végétől már újra turnézni fogunk.

Új kormány

{Szóval az úgy történt, hogy gyakoroltam az alagút fölött, és már készültem hazamenni. Nem igazán ment délután a pedalkick, nem bírtam megmaradni hátsón. Gondoltam még egyszer utoljára megpróbálom, aztán megyek. Nekikészültem rendesen, koncentráltam, elképzeltem a mozdulatsort, aztán mikor rántom fel hátsókerékre, egy reccsenés, és a kormány egyik fele a kezemben maradt.

Eléggé meglepődtem, de azért kicsit örültem is, mert ez is igazolta, hogy milyen keményen gyakorolok. Érdekes volt a hazaút, néztek rendesen, Lánchídtól a Deákig toltam a bringát, és nem mindennap megy el az ember mellet egy félkormányos bringás.

Tehát elmentem vásárolni új kormányt. Persze piros kellett, hiszen csak így megy a piros felnimhez. Egyébként is az az új koncepció, hogy piros-fekete lesz a bringa. Már az összes alkatrész ki van nézve, csak a pénz hiányzik. Így tettem szert egy 74cm széles piros Try-All kormányra.

Ha nem mozdítottam volna be a kamerát, akkor látszana is, hogy azért volt egy kis változtatás az elmúlt másfél évben. Az új sokkal szebb :).

A kormánycserében a legnehezebb a markolatok leszedése volt. Komolyan megfordult többször is a fejemben, hogy hagyom az egészet a picsába, és egyszerűen levágom a francba a markolatokat, és veszek helyette újat. De végül a nyers erő győzedelmeskedett az elme felett. Minimalista lelkemre hallgatva lekerült a váltókar is. Így lett ilyen szép.}