Az egyetemre nem járásról

{Ez a félévem eléggé elbaszottan indult, és tart. Már teljes egy évvel le vagyok maradva azoktól, akikkel kezdtem, és akik között vannak barátaim. Ez a saját magam okozta kudarc a következménye azoknak a lépéseknek, amikkel szisztematikusan keresztbe teszek magamnak egyfolytába. Nem járok be előadásokra, gyakorlatokra, katalógusos bármikre, nem amiatt, mert iszom és a hányásomban fetrengek, hanem mert egyszerűen bukásként élem meg azt, hogy nem vagyok okos, hogy nem tanulok. Reggel felkelek időben, összepakolom a cuccom, felöltözök, van még pár percem az indulásig, szóval üldögélek egy kicsit az ágy szélén. És aztán ott is maradok. Szégyelek bemenni a suliba úgy, hogy nem készülök semmit, és csak bambán üljek ott. Meg az előbb említett dolog, hogy nem vagyok olyan okos, mint szeretnék lenni. Pedig eddig hittem benne, hogy okos vagyok, de mégsem. Vagy csak kellően nem elhivatott? Szóval nem vagyok sikeres a tanulmányaimban mostmár. Ha mélyen magamba nézek akkor érdekel ez az egész bioinformatikai összevisszaság, de mégsem teszek irányában semmit. Egyszerűen félek attól, hogy kevés vagyok hozzá. És még mindig egyszerűbb arra fogni, hogy nem tanultam meg, nem kaptam jegyet mert nem jártam órára, minthogy beismerjem, hogy átlagos vagyok. A legnagyobb félelmemet. Nem akarok átlagos lenni. Nem akarok beleveszni a szürke folyamba. El akarok menekülni a problémák elől. Szembenézés helyett. Naphosszat próbálnám kitalálni önmagam. Nem akarja valaki támogatni pénzügyileg az önkeresésemet? Igazán örülnék neki. Vagy ha esetleg munkát is adhatna, valami elviselhetőt, ami mellett marad még időm. Köcsög esszé. Köcsög világ.}

Queens Of The Stone Age - Lullabies To Paralyze

{A Lullabies To Paralyze az első albuma a QOTSA-nek, mióta Nick Oliveri, a basszusgitáros, kiszállt. Ez azért jelentős esemény, mivel a bandát igazából Ő és Josh Homme alkották, ők határozták meg a zenei arculatát. A többi zenész meg változott össze-vissza. Homme és Oliveri már gyerekkoruk óta jóbarátok és zenésztársak (pl.: Kyuss), ennek ellenére eléggé különböző természetűek. Oliveri egy eléggé agresszív alak, aki jelentős önpusztítást visz véghez különféle kemikáliákkal. Ez a zenéjén is érződik. Mármint a keményebb hangzás és durvább zenei dolgok. Homme nem iszik, józan, a szállósabb témákat támogatja szerintem, ez jellemző a LTP albumra is Oliveri hiánya miatt.

Ilyen elmerengős késő esti zene. Kinézel az üres utcára, látod a vizes utakat, amint üresen tátonganak, sehol egy lélek. A ébresztőóra piros számai is 0333-at mutatnak már. Egyedül állsz az erkélyen és fagyoskodsz a hidegben, de téged nem érdekel, csak az hogy a szél a hajadba tép miközben Homme énekel a füledbe. Ez a te filmed senki másé.

Remek ilyen alkalmakra. Ha filmet forgatnának az életemből, feltétlenül a merengős részek alá a I Never Came-et raknám többek között. A városban száguldós jelenet alá pedig a Little Sister-t. Fantasztikus a cowbell ebben a számban a gitár mellet. Egymást erősítik, vagy vmi más zenész blabla. A lényeg, hogy iszonyat jól hangzik a gitár és dobtéma egymás mellett ebben a számban. Megunhatatlan szám.}